IRODALOM 17.

Shakespeare – Rómeó és Júlia

Anglia a 16. sz. végére Európa nagyhatalma lett, a spanyol állam félelmetes vetélytársa. A gazdasági sikerek, a jólét emelkedése, az átmeneti belső nyugalom kedvezett a tudományok és az irodalom fejlődésének. Ezt a virágzó korszakot nevezzük angol reneszánsznak. A dráma a reneszánsz idején csak Angliában lett az irodalom vezető műnemen. Ennek a korszaknak a dráma volt az „anyanyelve”.

Az Angol s az újabb kori európai irodalom talán legzseniálisabb drámaírója William Shakespeare. Tehetséges drámaíró elődök és kortársak sorából emelkedett ki (pl: Christopher Marlowe).

Összesen 37 darabot írt. Két évtizedes drámaíró pályájának első felére esik a VIII. Henrik, a Rómeó és Júlia és a Szentivánéji álom is. Az utóbbi tíz évben világszemlélete komorabbá vált, művészete azonban ekkor teljesedett ki. Kiemelkedő darabjai a Hamlet és az Othello. Pályája végére új drámatípust teremtett. A Téli rege és A vihar tragikus alapokon nyugszik, de a konfliktus feloldódik a megbocsátásban.

A 16. sz.-i Angliában az új szükségleteknek megfelelően kialakult színjátszásnak már nem a vallásos ismeretterjesztés volt a célja. Shakespeare 1599-ben főrészvényese lett az épülő Globe-színháznak ezzel elindítva egy hullámot. A fából épült, kívülről nyolcszögletű, belül kör alakú, több emeletes, felül nyitott épület helyet adott az újnak. A színpad jellegzetes hármas beosztása lehetővé tette a különböző színterek gyors váltását, a térbeli és időbeli távolságok áthidalását.

• Élőszínpad: szabadban játszódó, sok szereplőt felvonultató jelenetek számára

pl.: Rómeó és Júlia utcai csetepatéja

• Hátsó színpad: előszínpad mögött, 3 oldalról zárt, elől függönnyel elszigetelt, szoba jelenetek

pl.: Itt feküdt Júlia, mikor megitta az álomitalt

• Felső színpad, erkély: színpad fölött, magasban történő jelenetek számára

pl.: Rómeó és Júlia erkélyjelenete

A shakespeare-i színpadon nem voltak díszletek, a színészek párbeszéde jelezte az időt s a helyet. A darabokat színekre tagolták, s a női szerepeket is férfiak játszották.

Az angol drámát az tette naggyá, hogy nem alkalmazkodott merev szabályokhoz. Kialakította saját maga dramaturgiáját. Tudatos szerkezettel összefogott, sűrített mozgalmas cselekmény nyomult a színpadra, s megjelent a valódi drámai küzdelem és az árnyalt jellemrajz.

Két ősi emberi szenvedély, a gyűlölet és a szeretet tragikus szembenállása a témája Shakespeare fiatalkori művének, a Rómeó és Júliának. Ez a mű az angol reneszánsz első olyan tragédiája, amelynek középpontjába n a szerelem áll: az az új típusú  a reneszánsz által felfedezett és hirdetett testi-lelki viszony, a hitvesi szerelem, melynek alapja a kölcsönös vonzalmon alapuló szabd párválasztás. Rómeós és Júlia boldogságukat, fiatal szívük természetes vonzalmát védik, s ezt semmisíti meg a társadalmi környezet, az elvakult, de még rombolni képes régi szokás. A fiatalok akaratlanul is szembekerülnek a régi erkölcsökkel, s a reneszánsz szabadságvágy hordozói és hősei lesznek.

A főszereplők nem olyan tragikus hősök, mint Antigoné. Nem egy eszméért való küzdés emeli fel őket, hanem a renkívüli erejű szenvedély teszi őket tragikus hőssé. A szerelemre kezdettől fogva a halál árnékya borul. A balsejtelmek atmoszféráját már a prológus-szonett (a darab előzményeit írja le) előlegzi, s a katasztrófát a szerző a mű egész motívumrendszerével, képeivel előkészíti.

Ezért nem akadhatunk fenn majd a végső katasztrófán. A két gyermek a szenvedély gyors beteljesülésére törekszik, számukra a szerelem az egyetlen és legfőbb érték. Lőrinc barát óvná Rómeót bölcs tanáccsal: „Lassan szeress, s szeretni fogsz sokáig” - ám az türelmetlenül sürgeti. A szerelmesek maguk rohannak a végső pusztulásba.

A végzetszerűség nem is annyira a dráma vége felé sűrűsödő szerencsétlen véletlenekben, sokkal inkább a családok közötti harcban, az ádáz gyűlölködésben ölt testet. Két szemben álló világ, erkölcsi rend együtt létezése teremt tragikus szituációt a drámában. Az egyik oldalon a feudális anarchia sötétlik a maga értelmében, kaotikus indulataival és a szülői önkénnyel – a másikon ott ragyog már az új erkölcs, a reneszánsz rend a szerelem megható szépségével s érzelmi szabadsággal.

A két család ősi viszálya már-már békévé szelídült, mégis a háborúskodás parazsa bármikor lángra lobbanhat egy-egy semmiség miatt.

Shakespeare mesterien érzékelteti az olvasóval már az expozícióban a mű különös világát. Sámson és Gergely szófacsaró hetvenkedéseivel indul a darab, s a szolgák tréfás költözködése csap át majdnem véres küzdelembe (Benvolio és Tybalt párbaja). Majd az egész szembenállás újra komikumba fullad, mikor a két agg családfő hálóköntösben egymásnak rohanna, de a nők szavára megszeppennek. A herceg közbelépése, a halálos ítélet esélye újra komorabbá teszi a hangulatot.

Capuleték bálján Júlia apja dicséri Rómeót, s rendre utasítja a gyűlölködő Tybaltot, aki másnapra áldozatul esik Mercutioval együtt, s megátkozza mindkét családot.

A régi házassági szokások érvénytelenek már, Capulet lányára hagyja a döntést, hogy házasságra kel-e Párissal, s ő maga sem akarja férjhez adni 14 éves lányát. Azonban amikor Júlia úgy dönt, nem akarja a frigyet, haragra gerjed, s büntetésként előre hozza a érdekházasságot. Páris elítéli a családi viszályt, szereti Júliát, de fel sem merül benne, hogy a házasságba a lánynak is bele kell egyeznie, csak apjától kéri meg Júlia kezét. A dajka segíti a fiatalok őszinte szerelmét, de lelkiismeret-furdalás nélküli támogatja a házasságot Párissal.

A régi világ erkölcsrendje kihunyóban van, de még elég erős ahhoz, hogy az egyes ember lelkében jelentkező újat elsöpörje, s mások boldogságát összetörje.

A másik oldalon áll a két fiatal szerelmes: ők az új, reneszánsz erkölcsi rend és szabadságvágy hordozói. A családi gyűlölködésre a viszály feloldásának szándéka válaszol, az érdekházassággal pedig a kölcsönös szerelem áll szemben.

Rómeó magányosan bolyong, melankolikus kedélybeteggé tette Róza iránti „nagy” szerelme. Kifinomult s éppen ezért sérülékeny lélek: nincs helye ebben a világban.

Itt nem korlátolt öregek és másképpen gondolkodó fiatalok, hanem két különböző világfelfogás csap össze.

A már említett báli éjszakán kezdődik a két fiatal megrendítő szerelme, ez a bonyodalom kezdete, s ettől kezdve kettejük minden gondolata a másik világ terveinek keresztezése.

Csapuleték bálján nem Páris és Júlia, hanem Rómeó és Júlia találnak egymásra. Mikor rájönnek, hogy az ellenséges két család tagjai, egy pillanatra megdöbbennek az eléjük tornyosuló akadályoktól, az éjszakai szerelmi vallomásban azonban már megtagadják származásukat, nevüket, mert mindezek szerelmük útjába állnak. Csak a szokásokat vetik el, az erkölcsöt nem: házasságra akarnak lépni. Másnapi titkos esküvőjük végleg megsemmisítette a családok ősi viszályát. Bíznak benne, hogy a szülők majd megbarátkoznak a ténnyel „talán e friggyel szeretetre válik”.

A dráma fordulópontját hozza Mercutio és Tybalt halála. Rómeó nem csak felesége közeli rokonát öli meg, hanem szembekerül a szigorú hercegi paranccsal is, száműzetik. Júlia ellentétes érzelmek közt vergődik. A helyzet ellentmondásosságát az első pillanatban Rómeó szép külsejének és gonosz lelkének ellentéteként éli át, de ez a belső vívódás csak rövid ideig tart.

A fiatal szerelmesek megható hajnali búcsúzása után megkezdődik a félreértések és tévedések tragédiáihoz vezető sorozat, s felgyorsulnak az események. A két világ olyan mérhetetlen távolságra kerül egymástól, hogy már semmiféle kapcsolat nem létezik közöttük. Senki sem ért senkit és semmit. A tragikus fordulatokat előidéző véletlenek az általános meg nem értésnek a költői megjelenítései.

Rómeó Montovába menekülése után Júlia kerül a középpontba. Árván, elhagyatottan, egyedül kell döntenie jövendő sorsa felől, csak Lőrinc barát cellája és szíve nyílik meg előtte. Kétfajta hűség csap össze benne, a családja iránti és a férje iránt érzett. A rázuhanó teher alatt, a 14 éves kislány hirtelen felnőtté válik, s kételyei ellenére is vállalja tette következményeit.

Két szálon fut tovább a cselekmény a két világ közötti áthidalhatatlan távolságot kiemelve.

Júliát apja megtagadja, anyja sem érti, s a dajka hátat fordít neki, ő száműzött férjét sírtja. Asszony, így férjhez akarják adni, egyetlen reménye az időben lehetne, de épp ezt veszik el tőle a házasság előrehozásával. Színleli, hogy beleegyezik a Párissal kötendő házasságba. Júlia a 42 órás halálra készül, a család pedig az esküvőre. Él még, de halottnak hiszik és kriptasírba zárják. Holtnak hiszi a visszatért Rómeó is, és végez magával: Júlia nélkül nincs számára élet, s az álmából ébredő Júlia sem tud már létezni ifjú férje nélkül.

A gyűlölködést a szerelmesek hősi lázadása s tragikus halála szünteti meg. A végső jelenetben helyreáll a rend, de borzalmas árat kell fizetni érte. Az egymásért vállalt halálban tragikus hőssé emelkedett fiatalokat az elavult, káros, emberellenes hagyományok törték össze. A tragédia hatása megrendítő és felemelő.

Ami Shakespeare darabját igazán halhatatlanná teszi az a szerelem megszületésének, az éjszakai forró vallomásnak, és az utolsó utolérhetetlen szépségű hajnali búcsúzásnak a gyönyörű lírája.

• I. felvonás: valóságos lírai költemény, nyújtott szonett . Ez a lírai párbeszéd a szerelem megszületésének áhítatos pillanatát rögzíti. Az ünnepi hangulatot erősíti, hogy a metaforákat az író vallásos világból választja. „ szentségtelen kéz” - „két piruló zarándok”

Az áhítatos-játékos lírai dialógust az első csók boldog meglepetése zárja.

• II. felvonás: a burkolt udvarlás, válik nyílt szerelmi vallomássá. Mindketten először önmaguknak, ill. az éjszakának vallják meg forró szenvedélyüket. Az elválás nehéz: a virradat küldené, a szerelem pedig tartóztatja őket.
• III. felvonás: a hajnali búcsú az érzelmek felfokozott erejével ismétlődik meg. Az előre sejtett tragédia szomorúsága nyomja rá a bélyegét erre a búcsúdalra. A középkori líra alba-hagyománYai születnek itt újjá. A pacsirta rikoltozó hangja űzi el az éjt, s választja el örökre a házastársakat. Az idő visszatartásának kétségbeesett, de lehetetlen szándéka feszültséggel, fájdalommal telíti ezt a jelenetet.

A Rómeó és Júlia szövege tele van nyelvi bravúrral. Ezek közül a leggyakrabban használt a szójáték: azonos vagy hasonló hangzású, de különböző értelmű szavak meglepő, váratlan összekapcsolása. Erre épül például a bevezető jelenet komikuma.

A szólások eltorzítása is megfigyelhető, mikor Capulet a báli meghívók kihordását egy olvasni nem tudó szolgára bízza.

Nem csak a komikai részeknél él vele, hanem a komolyabb jelenetekben is. Ez azonban a fordításokban nagyon nehezen hozható át.

Feltűnő ebben a műben a rímek gyakorisága is. Későbbi tragédiáiban Shakespeare ritkábban él ezzel a nyelvi eszközzel.